Filmgyártásról tudnivalók Megrendelőink számára
A forgatás
Általában egy operatőr elég a forgatásokra (rendezvényekre szoktunk két kamerát alkalmazni)
Egy asszisztens kíséri, vagy riport készítése esetén riporter.
A témától függően használunk különböző kamerastabilizátorokat (steadycam, slider)
Fény!
Mivel a kamera nem fényképezőgép, így vakuzni sem lehet vele. Egy szoba, terem, riport, vagy bármilyen objektum akkor lesz szép a felvételen, ha megfelelő fény van a kamera számára.
Ha nincs megfelelő fény, be kell világítani a helyiséget, azonban ez időigényes, tehát a forgatási időbe be kell számolni.
Ha nincs idő bevilágításra, vagy túl nagy helyiséget kell felvenni (pl. egy aula), és kevés a fény, akkor a film is elég sötétre fog sikerülni. Ezért érdemes olyan helyen forgatni, ahol van fény.
Forgatás időtartam
- Egy reklámfilmnél olyan is előfordulhat, hogy egyetlen jelenetet egy teljes napig forgatnak.
- Természetesen pr filmeknél azért erre nincs szükség, de mindenképpen időt kell számolni a kamera beállításához minden új helyen, ahol megváltozott a fényviszony, tehát szinte majdnem minden új szobában, vagy új szögben.
Példa forgatási időre: egy középiskola vagy akár főiskola fontosabb objektumainak forgatása egy teljes napot (reggel 8-délután 16 óráig) igénybe vesz, a vágása pedig minimum két munkanap, ezért a közepes csomagárat javasoljuk. Természetesen kisebb költségvetésnél lehet rövidíteni a forgatási időt és egyszerűsíteni a vágást, és egyedi ajánlatot kalkulálni.
A hang:
A hang helyszíni rögzítéséhez microportot és jó minőségű mikrofont használunk, ez riportokhoz és közeli hangok felvételéhez jó, de egy rendezvényen számolni kell azzal, hogy a kamerával felvett hang visszhangos, hiszen azt hallja amit a jelenlévők. Belehallatszik minden amit ott hallottunk.
A narráció:
A narráció lehet a cégvezetővel készült riport
Vagy megkapjuk Megbízónktól a jóváhagyott végleges narrációt word dokumentumban, amelyet felmondatunk narrátorunkkal, és ehhez készül a vágás.
A narráció szövegét (honlapinformációk vagy kapott szövegből) mi is összeállíthatjuk Megrendelőnk kérésére, és akkor csak jóvá kell hagyni vagy javítani.
Összeállításkor figyelni kell, hogy megközelítőleg annyi perc legyen, amennyit a filmben erre szánunk.
Az a jó, ha a zenére és főcímre is hagyunk 1-2 percet, és a narráció egy négyperces film esetén maximum 2-3 perces.
A vágás:
A vágás nagyon időigényes és nehéz folyamat.
Sokszor megrendelőink nem is tudják, hogy mennyi időt igényel egy jó vágás.
A vágó először leválogatja a jó jeleneteket.
Elképzeli, milyen főcím, milyen design illene a céghez. Megnézi a megbízó honlapját, logóját.
A filmek elejére ún. főcímet is készítünk, amely 30-40 mp-ben összefoglalja a film témaköreit, hogy miről szól majd.
Ez a főcím feliratokat és filmrészleteket tartalmaz. Cég neve, címe, telefonja, vagy szlogenje, stb...
Mivel a film ezzel kezdődik, nagyon fontos hogy a Főcím modern, és profi megoldásokkal készüljön el.
Sokszor külföldi designerektől megvásárolt főcímet alakítunk át megrendelőink számára. Ennek előnye, hogy rendkívül látványos, szép főcímet kapunk, amely egy animátor egyheti munkája lenne, és ha itt készülne, több százezer forintba kerülne. Azonban így nagyon kedvező áron benne van csomagárainkban.
Hátránya, hogy nem javítható a design, csak a szöveg. Ha fontos kivenni belőle valamit, vagy lassítani, esetleg egy filmrészletet cserélni benne, vagy a szöveget átírni, ezekre van lehetőség, azonban maga a design (színek, mozgások) nem javítható.
Lehetőség van egyedi animáció és főcím rendelésére is, a választott csomag és megbeszélés szerint, ez esetben teljesen egyedi főcím készülhet.
Ha elkészült a főcím, a vágó design elemeket talál ki, amely összhangban van a cég színeivel, logójával, és vágáskor beépíti a filmbe.
Zenét keres a jogtiszta gyűjteményünkből. (Instrumentális zenék)
Ha a megrendelő fotókat is kért a filmhez, ezeket külön animáljuk, slide show-ként elkészítjük.
Ezután a vágó elkezdi összerakni a film elemeit, de nem mindegy, hogy hogyan, hiszen egy film javítása (amely sokszor zenére van vágva) nagyon bonyolult, szinte nehezebb, mint elejétől vágni.
A vágás végén felkerülhetnek a feliratok.
A film leadása
A filmet korrektúrára a youtube-ra feltöltjük, ahol megtekinthető.
A film javítása
Alap csomagárainkba egyszeri kisebb javítás be van építve. Ebbe belefér pár jelenet cseréje, feliratok cseréje.
A film átadása
Jóváhagyás után a filmet dvd-re írva adjuk át,
Valamint felkerül a filmhíradóra, és elküldjük a beágyazó kódot is, melynek segítségével a Megrendelő saját honlapjára nagyon egyszerűen fel tudja tenni a filmjét, melyet a látogatók letöltések nélkül meg tudnak tekinteni.
A film felhasználási jogai
Megbízót és Megbízottat közösen illeti, a film a Megbízó által szabadon felhasználható a filmhíradó logójának megtartása mellett.
Előfizetés a www.filmhirado.hu portálon
Minden a filmhíradó által készített film ingyenesen felkerül a filmhíradóra. További évek hosszabbítása lehetséges az aktuális éves előfizetési díj ellenében.
Ha van filmje, amit szeretne előfizetni a filmhíradóra
Éves előfizetési díj ellenében, amennyiben az Ön filmje megfelel az általánosan elvárható normáknak, felkerülhet bármelyik rovatunkba.
Miért érdemes előfizetni a Filmhíradóra? (forgatási árakban benne van)
- Mert az Ön videós vagy fényképes hirdetésének tartalmát nagyon kedvezően rangsorolja a Google, a hirdetéséhez feltöltött szöveges tartalom alapján.
- Mert hirdetéséhez akár 6000 karakteres szöveget is feltöltünk
- Mert megjelenése mellé akár 10-15 fényképet is csatolhat
- Mert filmje akár 6-8 perces is lehet
- Mert színvonalas környezetbe kerül hirdetése
- Mert a Filmhíradó hatékony felület, és látogatott portál, amely látogatóit javarészt a Google kereséseknek köszönheti, tehát az Ön hirdetését azok találják meg akik ilyen témakörben kerestek a Google-ban.
- Mert hirdetését megtekinthetik a szomszédos videohirdető apróhirdető portál látogatói is
- Mert a Filmhíradóra feltöltött hirdetésének url kódját e-mailban vagy levélben küldheti partnereinek, amelyre kattintva azonnal elérhető a videós vagy fényképes hirdetés tartalma.
- Mert Önnek saját blogja lesz a Filmhíradón belül, tehát ha Önnek nincsen honlapja, a filmhíradó ideális megoldás terméke vagy szolgáltatása bemutatására.
- Mert az ön meglévő honlapjába is beágyazható a videó egyetlen kód megadásával. Nincs szükség letöltésekre, az ön látogatója az ön weboldalán maradva megtekintheti a filmet.
- A beágyazás természetesen nem kötelező, a Megrendelő saját maga is felteheti a filmet weboldalára, mivel a kész vágást kiadjuk mpg hd és dvd formátumban is.
Árainkról
Az ár a forgatás időtartamának és a vágott film hosszának, a használt látványelemek függvénye, de közrejátszhat sok egyéb körülmény is. A kiszállások és helyszínek száma, valamint hogy idényben történik a film gyártása vagy kevésbé leterhelt időszakban, szeretnének-e hozzá effekteket, design alkalmazásokat, főcímet, stb.
Előfordulhat sokféle variáció, például két nap alatt akár tíz helyszín, amelyekről mind külön kisfilmet kell vágni, ilyen igényre külön ajánlatot dolgozunk ki csakúgy, mint a többkamerás forgatásokra rendezvényeken.
Vállalunk három kamerával szalagavatókat és hasonló rendezvényeket is, itt nem a forgatási idő szabja meg az árat, hanem az utómunka időtartama.
Nem állítjuk hogy a legalacsonyabb áron dolgozunk, de úgy gondoljuk, munkánk többet ér a legalacsonyabb árnál.
Nem azt állítjuk hogy jobbak vagyunk más cégeknél, hanem azt, hogy mi tudjuk, mitől lesz jó egy film, és mitől nem.
Kérjük tekintse át Nyomdai részlegünk ajánlatát is.